Pálya


KINGSTON CRUISERS PARTY JÚLIUS 29. SZERDA
július 27, 2009, 2:17 du.
Kategória: program | Címkék:


kc_2

Kingston Cruisers zenekar 2006 áprilisában alakult azzal a céllal, hogy a reggae, a ska illetve a ska-jazz vonalán új lendületet vigyen a hazai klubéletbe. Zenéjük ennek megfelelően széles skálán mozog a reggae balladáktól az instrumentális ska-jazzen át a táncosabb, pörgősebb ska dalokig.

2007 áprilisában szerzői kiadásban megjelent bemutatkozó hanganyaguk “the First Trip” címmel, 2008 decemberében a KC c. maxi, majd 2009 áprilisában az első igazi nagylemez is napvilágot látott We got the music! címmel.

A zenekar 2008-ban, majd 2009-ben is Fringe-díjban részesült a szakmai zsűri jóvoltából. A European Reggae Contest keretein belül pedig a Kingston Cruiserst választotta ki a nemzetközi zsűri arra, hogy képviselje a régió (Horvátország, Magyarország, Szlovénia) zenekarait Európa legnagyobb reggae fesztiválján a Rototom Sunsplash-en. Az európai döntőben végül a zenekar a 445 induló közül az előkelő 5. helyen végzett.

A hazai illetve nemzetközi sikerek, a jó hangulatú koncertek, a közönség pozitív visszajelzései természetesen tovább ösztönzik a zenekart, hogy továbbra is maximális erőbedobással hasítsa a zene tengerét.

http://www.kingstoncruisers.hu/



Új programlista, lédiszen dzsentülmen!
Programok augusztus elejéig

Programok augusztus elejéig

http://www.myspace.com/magicmosquitoz

http://www.myspace.com/cowabungagogo

http://www.myspace.com/djdaverice

http://www.myspace.com/silverdubsystem

http://www.myspace.com/gabswain

http://www.myspace.com/crimsondavid

http://www.myspace.com/s10rec

http://www.myspace.com/gyoremix

http://vadviragok.extra.hu/v3/index.php

http://www.myspace.com/patentzenekar

http://www.kingstoncruisers.hu/

http://www.myspace.com/stevenhadshot

http://www.myspace.com/szilagyikata

http://www.myspace.com/bemdj

http://911q3.hu/

http://www.myspace.com/tritonelectricoctopus7

http://www.vazsonyijanos.hu/




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.